Starbucks Mocha Frappuccino

2016. március 27., vasárnap

7. ۞Álom۞

۞YOORA SZEMSZÖGE۞

Mi volt ez az egész az osztályteremben? A döbbentségtől meg sem tudtam szólalni, csak ültem a helyemen a padot bámulva magam előtt. Miattam verekedtek össze? Ezért haragszik rám most Jimin?
-Jimin.. Mi történt tegnap este?
-Miért nem kérdezed meg a "barátodat", ha már olyan jól elvoltatok tegnap?
-Te meg miről beszélsz? Mondtam már, hogy nincs köztem és közte semmi! És mint már ezt is elmondtam, azért voltam ott vele, mert egy kislányra szállt rá és azt mondta, hogy ha elmegyek vele meginni valamit, akkor békén hagyja a kislányt.
Rosszul esett, hogy így bánik velem, így nem bírtam visszatartani könnyeim, s egy csepp hullott a füzetem borítójára. Amint meglátta Jimin a könnycseppemet megölelt engem. Az óra kellős közepén megölelt!

-HÉ! Már megint a barátnőmre mászol?!
Kiáltott át Jungkook a túloldalról.
-Te figyelj már ide! Rohadtul kezded baszni az agyam!
Szólalt meg a Jimin mögött ülő Suga, majd a hárpia.
-Mit képzelnek maguk, hogy itt zavarják folyamatosan az órámat?! Mind a négyüket várom ma az igazgatónál!
-De asszonyom! Yoorát miért?
Kérdezte meglepődve Hyun a vénasszonyt.
-Akkor maga is jöhet, kedves Hyun kisasszony!
-De...
-Semmi de! Most pedig ha megbocsájtanak, tartanám tovább az órámat!
Ekkor megszólalt a csengő, s mi mind az öten elindultunk az igazgatói iroda felé. Ahogy egyre közeledtünk a szívem egyre hevesebben kezdett verni, így megragadtam a mellettem álló Hyun karját.
-Hyun! Most mi lesz velünk? Kicsapnak? Én nem akarok visszamenni Busanba!
-Dehogy csapnak ki. Maximum kapunk egy figyelmeztetést vagy egy kis megdorgálást. Amúgy nem is tudtam, hogy te Busani vagy. Képzeld, Jimin is onnan való!
Mosolyodott rám Hyun, majd Jimin is rám kapta tekintetét.
-Érdekes..
Mormogtam az orrom alá, bár senki sem hallotta. Az igazgatói iroda ajtajára egy nagy tábla volt ragasztva.
*Célunk a biztonság és béke fent tartása az intézményben!*
-Nah, ez a tábla most pont nekünk lett kitéve. Célozgatnak? Szemetek...
Szólalt meg halkan a mellettünk álló Suga. Mikor beléptünk az ajtón az igazgatónő és az osztályfőnök már ott vártak minket.
*Nekünk annyi... Ennyit a Szöuli álomról..*
Gondoltam magamban, majd az igazgatónő ránk nézett.
-Szóval. Maguk most miért is állnak itt ennyien?
-Azt mi is szeretnénk tudni igazgatónő.
Szólalt meg Hyun mellőlem gúnyosan. Remélem nem pont most fog kinyílni a csipája, mert akkor nekünk szarral meszeltek.
-Ezt meg hogy érti Hyun kedves?
-Úgy értette, hogy őt teljesen ok nélkül hozták ide.
Próbáltam kimenteni a helyzet alól.
-Mi az, hogy ok nélkül?! Hyun kisasszony a bűntársuk!
-Már bocsánat, de maga miről is beszél? Ez egy szimpla összeröffenés volt Jungkook és köztem! Hyun annyit kérdezett magától, hogy miért kell itt lennie Yoorának, mert ő sem tett semmit. Suga meg aztán végképpen nem tett semmit.
-Ez igaz osztályfőnöknő?
Nézett az igazgatónő döbbenten az osztályfőnökünkre.
-Egyáltalán nem! Vagy is.. Nem teljesen.. Suga közbeszólt az órámon..
-Ahj.. Gyerekek mennyetek nyugodtan. Egyedül Jungkook és Jimin maradjon itt.
-Értettük asszonyom. Viszlát asszonyom.
Miután elhagytuk a lehangoló szobát, amit soha többé nem akarok meglátni még egyszer az ebédlőbe vettük az irányt.
-Vajon most mi lesz Jiminnel?
Néztem rá Sugára válaszokat várva.
-Én sem tudom.. De ahogy az igazgatónőt ismerem biztos, hogy nem kap nagy büntetést. Főleg egy ilyen ok miatt, mint ami miatt történt..
-Mert miért is történt?
Néztünk Sugára Hyunnal.
-Hát.. Ezt lehet, hogy neked Yoora nem tőlem kéne hallanod.
-De nekem elmondhatod!
Nézett izgatottan Hyun Yoongira.
-Majd elmondom később.. De most együnk, mert éhen halok!
*Na szép.. Miért én vagyok az, akinek nem mondanak semmit?*
Miután én már elfogyasztottam az ebédemet a többiek még ettek, így én ott hagytam őket, s kimentem az épület melletti fás részre. Leültem egy padra, amin rögtön el is nyomott az álom, így el is aludtam. Nem sokkal később arra keltem, mintha valaki adott volna egy puszit a számra. Fura érzés volt, de mikor kinyitottam szemeimet senki nem volt ott. Biztosan álmodtam. Visszaindultam volna az iskolába, de ekkor megszólalt az iskola csengője, ami azt jelezte, hogy vége a mai tanításnak.
*Mennyit aludhattam?*
Ahogy a kolesz felé lépkedtem összefutottam Hyunnal, aki furcsán nézett rám, mikor oda mentem hozzá.
-Szia Hyun! Lemaradtam valamiről? Miért nézel így rám?
-Szia.. Hát igazából semmiről csak egy tesióráról..
-Értem.. De képzeld! Elaludtam azon a padon (mutattam a padra) és arra ébredtem fel, mintha valaki adott volna egy puszit a számra! Nagyon érdekes.. De mikor kinyitottam a szemem nem volt ott senki. Biztosan álmodtam!
Mosolyogtam rá.
-Értem.. Felettébb érdekes..
Ezzel fogta magát és otthagyott. Valamit tudna, amit én nem? Nem sokkal később én is a szobába értem, ahol Hyun éppen a telefonját nyomkodta.
-Hyun. Miért rohantál el? Mondtam volna valami rosszat?
-Nem, dehogy is! Csak eszembe jutott, hogy anyának még nem küldtem üzenetet mióta itt vagyok.
Mosolygott rám.
-Értem.. De te gondolom nem tudsz semmit arról, amit mondtam, igaz?
-Én nem tudom, hogy mi lehetett az. Vagy ki..
-Fura vagy.. De hiszek neked..
(Biztos vagyok benne, hogy titkol valamit előlem! Csak azt nem tudom még, hogy mit! Mindenki olyan furán viselkedik velem. És ez a Jungkook is folyamatosan hazudozik. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha nem hoznék bajt a barátaimra és hazamennék Busanba..)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése