۞HYUN SZEMSZÖGE۞
A mai nap borzasztó volt. Ennél rosszabb napom soha életemben nem volt még. Kiderült, hogy akivel találkoztam Jungkook névre hallgat. Yoora mesélte, hogy megölelte. Bármennyire is rámenős az a srác, szerintem szerencsés lány. Még az első hét sem telt el, de már egy fiúnak tetszik. Azt még nem tudhatjuk, hogy komolyan gondolja vagy kihasználná, de nem az igénytelen, csúnya lányok szoktak lenni a préda, a második variációnál sem. Tehát mázlista egy csaj. Azért remélem egy-két hónap után, még nem hetente fognak jönni megdöngetni őt az ágyában. Ilyet azért igazán nem néznék ki belőle, de ki tudja... A napom úgy kezdődött, hogy fél órával hamarabb keltem fel, a tervezett időpontnál. Yoora felkeltett, mert az egyik közösségi oldal küldött valami értesítőt, és azt hitte, hogy az ébresztő. Mindegy is, reggel a szokásos dolgokat megcsináltuk, és elindultunk a terembe. Amint beléptünk Yoora elkezdett ordítani, ami miatt mindenki tekintete ránk szegeződött. Próbáltam elcsitítani, de nem ment. Majd a barátnőm híres-neves szívtiprója (Jungkook) is megérkezett. Egyik pillanatról a másikra, megjelent a másik herceg is aki nem mellesleg elvette tőlem Yoorát. Közölte vele, hogy majd én Jungkookkal, vagy valami Suga gyerekkel ülök.- Köszi, de magamtól is el tudom dönteni, hogy ki mellé ülök. - Feleltem a fiúnak aki ezen csak elnevette magát. Beültem a barátnőm mögé és fejemet a padra hajtottam. A "feles" csengő után betoppant egy alak és mindenki elhallgatott. Gondoltam, hogy a tanár az, szóval felnéztem én is. Hát, nem a tanár volt, hanem egy srác. Kedves barátnőm, a padtársi csevegés közben odafordult hozzám.
- Na, ő Suga. - Suttogta oda mosolyogva.
- Jól van. Te csak foglalkozz a párocskáddal... - Gúnyosan elnevettem magam. Persze ezt csak viccből, természetesen nem haragszom rá. A fiú kezelt Jiminnel és mosolyogva köszönt Yooranak.
- Szia. Hát, ti egymás mellé ültetek? - Kérdően nézett. Még mielőtt meg tudott volna szólalni, Jimin közbevágott.
- Amint látod, igen. - Nézett a fiúra, amolyan "Kérlek menj már el" tekintettel.
- És mégis, hogyan sikerült meggyőzni a leányzót? - Nevette el magát.
- Ezt majd szünetben megbeszéljük... - Felelte. Kicsit sajnáltam, mert látszott rajta, hogy zavarban van és Suga direkt cukkolta. A padsorba beljebb jött és ránézett a mellettem lévő helyre.
- Szia. Itt nem ül senki? - Mosolygott rám. Hirtelen nem tudtam mit mondjak. Teljesen zavarba jöttem, és nem bírtam megszólalni. Ekkor az előttem lévő padból Yoora megmentett.
- Az a hely neked van fenntartva, Suga. Hyun azt várta egész nap, hogy melletted üljön. - Kacsintott a fiúra. Suga egyből vette a lapot. Tudta, hogy csak hülyéskedik, ezért el is nevette magát. A táskáját lerakta a padra, majd leült a mellettem lévő székre. Ez lehet furán hangzik, de nagyon jó illata volt. Végigmértem a fiút, és egész helyesnek bizonyult. Sportos testalkatú, vékony srác. A körmei tiszták, egyetlen köröm alatti piszkot sem látok. Az arca makulátlan, egyetlen mitesszer illetve pattanás sincs rajta. A szeme fekete, és csillogó. Folyamatosan őt bámultam, és összetalálkozott a tekintetünk. Gyorsan elkaptam a tekintetem, teljesen vörös fejjel.
- Ne fürkészd az én BARÁTNŐMET! - Kiáltott oda egy fiú, aki nem más volt mint Jungkook.
- Jó lenne ha engem is tájékoztatnál, hogy mi mióta vagyunk együtt! - Állok fel dühösen a helyemről.
- Hogy mióta? Már vagy 1 éve. - Szól vissza.
- Ez mind szép és jó, csak én erről nem tudok. Nem is ismerlek. - Közlöm felhúzott szemöldökkel. Éreztem, hogy ebből sehogy sem fogok jól kijönni. Mindenki minket bámult. Egyre közelebb léptünk egymáshoz.
- Miért tetteted az értetlent? Már régóta járunk és szeretjük egymást. - Vetett rám egy mosolyt a fiú.
- Attól még, hogy soha sem volt barátnőd, nem kell kitalálni olyanokat, hogy mi együtt vagyunk. Próbálkozz másnál, de ne ilyen módszerrel. - Ökölbe szorítom a kezem. A hátam mögött suttognak a többiek. Yoora éppen azt magyarázza Sugának, hogy ez a srác egy perverz és nincs együtt velem. Ekkor Suga feláll és Jungkook felé veszi az irányt.- Köszönjük ezt a bemutatkozást. Jungkook, akinek NINCS barátnője! - Nézett rá lekezelően Suga, majd tapsolni kezdett. Egyszerre, az egész osztály elkezdett kacagni. Szerintem is elég vicces volt, de ezzel engem is elkönyveltek az osztálytársaim. Jimin rám néz, és mutatja, hogy üljek le a helyemre. Mögöttem Suga is a padunk felé indult.
- Bocsi ezért a balhéért. - Megbánóan nézek a többiekre.
- Nem te tehetsz róla. - Néz rám Suga.
- Már megmondtam! Ez a srác egy paraszt. - Ráncolta össze a homlokát Yoora.
- Előfordult ez már mással is. - Nevetve néz Sugára, Jimin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése