A megbeszélés után, miszerint a kávéházba megyünk, én is a kolesz szobába mentem vissza, akár csak Yoora. Ő azt hiszem házit írt, de nemigen figyeltünk egymásra. Én elkezdtem készülődni, megcsináltam a hajam, picit sminkeltem és átöltöztem. Próbáltam olyan ruhát választani ami nem túl csicsás, de alkalomhoz illő. Mire kiléptem a fürdőszobából, szobatársam sehol sem volt. Nem az én dolgom, hogy hová megy és mit csinál, de azért szólhatott volna. 10 perccel a megbeszélt időpont előtt Suga és Jimin kopogtattak az ajtón.- Jöttünk értetek. - Mosolygott rám Suga.
- Hát, csak értem... - Javítom ki, és oldalra húzogattam a számat.
- Hogy-hogy? Yoora nincs itt? - Meglepett arccal néz rám Jimin, majd beljebb lép a szobába, s szétnéz.
- Nincs. Mire elkészültem elment valahová. Lehet csak hamarabb indult el. Elvégre nem szóltatok, hogy eljöttök értünk. - Lökdöstem ki a helységből Jimint. Bezártam az ajtót, és elindultunk a "recepcióra". Ami igazából nem az, de én így hívom azt a helyet ahol le kell adni a kulcsot. A hölgy átvette az ajtókulcsot, s végigmért engem, majd a fiúkra pillantott. A srácokra nézve, elkezdte rázni a fejét.
- Ne tessék rosszra gondolni. Mi csak elmegyünk beszélgetni. - Feleli Jimin, mikor leesett neki, hogy mi a szitu.
- Mind ezt mondja. - Vágja rá a nő, majd elmosolyodik. Nagyra tágult pupillákkal néztem a fiúkra, és elindultam. Kint ismét feléjük fordultam.
- Ez gáz volt. Nagyon gáz. - Jelentem ki, és a kezemet a fejemhez vágom. Út közben rengeteget beszélgettünk, mindenről. Kiderült, hogy tök jó fejek. Remélem ezt ők is így gondolják rólam. Amint megpillantottam a kávéházat, befejeztem mondandóm. Ahogyan illik, Suga ajtót nyitott nekem. Egyből megpillantottam Yoorát és Jungkookot.
- Basszus... - Suttogtam, s az ajkaimba harapok. Yoora készült volna elmenni, de ekkor Jungkook visszarántotta. Megfordult a fejembe, hogy közbelépek, de velem van két fiú. Jimin már ment is oda, és úgymond "megmentette" a barátnőmet. A kávéházban is sokat beszélgettünk, egészen késő lett, mire észbe kaptunk. Elindultunk a kolesz felé. Az ég teli volt csillagokkal, s estére elég hidegre fordult a levegő. A hazafelé úton elég sötét volt, csak az utcai lámpák világítottak. Mikor "hazaértünk", mondta Suga, hogy menjünk előre, mert Jimin még beszélni szeretne négyszemközt Yoorával. Egészen a szobáig kísért, ahol elbúcsúztunk.
- Köszönöm ezt a csodás délutánt, neked és Jiminnek. Most már tudom, hogy milyen jó fej padtársam van. - Nevettem el magam.
- Ugyan... Hát elég kár, hogy erre csak most jöttél rá. Én nem véletlen ültem melléd, remélem tudod. - Derűs arccal nézett rám Suga. Egyenesen a szemembe, amitől én zavarba jövök. Hirtelen nem tudok mit szólni. Megint megtörténik, el sem hiszem...
- Na, én megyek. Jó éjt! Holnap találkozunk! - Nyom egy puszit az arcomra és int egyet. Megállt bennem az ütő. Még egy ideig az ajtó előtt vártam, mert nem tudtam felfogni a helyzetet. Mire beértem a szobába már Yoora is ott állt mögöttem. Rávigyorogtam, és az ágyamra dőltem. Elsőnek Yoora ment zuhanyozni, mert legutóbb másfél órát kellett rám várnia. Reggel, mire felkeltem, barátnőm a fürdőszobában tevékenykedett. Én is mentem elkészülni, majd az iskola épületébe siettem. Ő megelőzött, szóval a mai nap nem tudtunk együtt menni. Mikor beléptem a terembe, már az egész osztály bent volt. Jimin arca be volt verve. Rá sem kérdeztem, hogy mi történt, csak elmentem mellette. Sugának mutogattam a kezemmel, hogy tolja beljebb a székét, mert nem férek be. De ő megvonta a vállát. Direkt csinálta, hogy húzza az agyam.
- Suga, kérlek engedj be a helyemre. - Néztem rá gúnyosan.
- Egy pusziért cserébe. - Vigyorgott rám.
- És az mindegy kinek adom? - Nevettem el magam. Persze csak hülyéskedtem. Ekkor az osztályfőnök lépett be a terembe.- Gyerünk Suga... Engedj be. - Kezdtem idegesen lökdösni. Majd egy puszit nyomtam a pofijára. Gyorsan leültem és kipakoltam a cuccaimat. A hárpia megszólalt.
- Nos... Jimin és Jungkook meséljenek. Mi történt tegnap este? - Csípőre tett kézzel, s össze húzott szemöldökkel nézett a fiúkra.
- Az történt, hogy összeverekedtem ezzel a... - Kezdte a mondatot Jimin, majd elharapta a végét.
- Ezzel a nyomorékkal. - Mormogta Suga.
- Magának senki sem osztott lapot! Kérem ne szóljon bele! - Lépett Suga elé az osztályfőnök.
- Elnézést, hogy élek... - Forgatta a szemét, s fejét a padra hajtotta.
- Jungkook, Jimin. Mi volt a verekedés oka? - Lépkedett vissza a tanári asztalhoz.
- Ez eléggé személyes ügy. - Bökte ki Jimin.
- Annyi a baja, hogy a barátnőmmel volt randim a kávéházba és ő is szereti. - Húzta a száját Jungkook.
- Ez a srác elég megszállott. - Suttogtam Sugának.
- Megszállott? Szerintem el kéne zárni valami intézetbe. A gyerek nem normális. - Közölte véleményét.
- A padtársi csevegéseket abba lehet hagyni. - Szólalt meg a satrafa.
- Annyi a bajom, hogy NEM a te barátnőd, és mégis rá vagy szállva! - Csapott az asztalra Jimin.
- Jól van. Elég volt. Ezt majd nyolc szemközt megbeszéljük. (Az igazgató, osztályfőnök és ők ketten.) - Zárta le a témát az osztályfőnökünk. Ez után a szokásos magyar óráját tartotta. Ami nagyon unalmasan zajlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése